Home Online MarketingKözösségi Média A koronavírus már a Facebooknak is sok – Közösségi média

A koronavírus már a Facebooknak is sok – Közösségi média

by Digital Hungary


A koronavírus körüli cirkuszt fékezné meg a Facebook azzal az intézkedésével, hogy fokozottabban figyeli a felületén megjelenő, a kórokozóról szóló tartalmakat és megpróbálja kiszűrni közülük a pánikkeltő, illetve az álhíreket.

Innentől kezdve törli a Facebook azokat a kattintásmágnes hirdetéseket, amelyek a vírus megelőzésével, gyógyításával kapcsolatosak (hiszen ezeknek jelenleg semmilyen tudományos alapjuk nincsen), de ugyanígy fog eljárni a közösségi médiaóriás a világvégehangulatot gerjesztő tartalmakkal is.

A cég egyik szóvivője elmondta a Business Insidernek, hogy nem csak a hirdetéseket vizsgálják felül ezen elvek alapján, hanem a Marketplace felületén is korlátozni fogják a hasonló témájú reklámokat.

Futótűz

Mint a legtöbb tech platformot, úgy a Facebookot is elöntötték az eddig világszerte közel 90 000 embert megfertőző (és ebből kb. 3 000 halálos áldozatot szedő) COVID19-cel kapcsolatos rémhírek és a nyomukban elszabaduló pánik.

Ellenintézkedésként az oldal moderátorai elkezdték kiszűrni a hírfolyamból a kétes hitelességűnek minősíthető állításokat, és január végén azt is bejelentették, hogy a járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatásokat törlik. Ez különösen azokra vonatkozik, melyekről az egészségügyi világszervezetek, illetve a helyi hatóságok úgy vélik, hogy károsak lehetnek a nekik hitelt adó felhasználók számára.

Maszkőrület

Mindeközben a Facebookon különböző csoportokban nagy mennyiségben adják és veszik egymás közt az emberek az egészségügyi maszkokat, ami azért problémás, mert ezzel készlethiányt idézhetnek elő és végső soron épp a szakembereket akadályozzák a járvány elleni küzdelmükben.

A virágzó maszkbiznisznek egyéb jelei is vannak. Például egyik napról a másikra az Amazonon már csak szinte aranyárban lehetett hozzájuk jutni, a helyzet annyira elmérgesedett, hogy Bezos vállalatának is lépéseket kellett tenni a járványveszélyen nyerészkedők visszaszorítására. Egészen konkrétan az oldalról való eltávolítással fenyegették meg azokat az értékesítőket, akik az elfogadhatónál több pénzért kínálják a maszkjaikat.

Az Amazon természetesen nem az áldott jó lelke parancsára cselekedett, hanem azért, mert a felhasználóin felül állami aktorokat is dühíteni kezdett a maszkárak elszállása. Például a koronavírus sújtotta Olaszországban a hatóságok vizsgálatba kezdtek az online piacon elérhető maszkok elképesztő árai miatt, bár konkrét oldalakat nem neveztek meg.

Moss kezet!

Eközben az USA-ban a Járványügyi Központ munkatársai arról próbálják épp meggyőzni az embereket, hogy az alapos és rendszeres kézmosás sokkal többet használ a fertőzés megelőzésében, mint az egészségügyi maszk.

A jelenség természetesen nem újkeletű, nagyjából egyidős az emberiséggel, amikor valami iránt megugrik a kereslet, akkor mindig lesznek olyanok, akik ezen pluszprofitot akarnak keresni. Ez mondjuk egy válság idején meglehetősen etikátlan lépésnek tűnhet, sőt, az USA egyes államaiban kifejezetten tiltja is a törvény a vészhelyzetben való áremelést. Persze erre lehet azt mondani, és nem is minden alap nélkül, hogy az árak mesterségesen való lent tartása pedig a felhalmozóknak kedvez.

Természetesen a sima nyerészkedésen túl sokkal sötétebb üzelmek is zajlanak a háttérben, például bele lehet futni olyan értékesítőkbe is, akik sérült, vagy egyenesen hamisított maszkokat árulnak, melyek az asztalra kilöttyent sör feltakarításán túl másra nagyon nem használhatók.

Ha a vírus terjedése folytatódik, akkor ezek az esetek csak szaporodni fognak és nem kizárólag az Amazonon, hanem az egész online piactérben. Úgyhogy készlethiány esetén is jobban járunk, ha megbízható forrásból szerezzük be a nekünk szükséges dolgokat, mintha a rosszul megvilágított sikátorban seftelő ballonkabátos rosszarcú figura virtuális megfelelőihez fordulnánk.

Főként Business Insider, de egy kicsi Wired is

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Source link

Comments

0 hozzászólás
0

You may also like