Home Online MarketingKözösségi Média Hallgatók alkották meg a Metropolitan Egyetem új nemzetközi kampányfilmjét – Közösségi média

Hallgatók alkották meg a Metropolitan Egyetem új nemzetközi kampányfilmjét – Közösségi média

by Digital Hungary


A Budapesti Metropolitan Egyetem új kampányfilmet forgatott a 2020-as felvételi időszakra, amit teljes
egészében az egyetemen tanuló nemzetközi hallgatók készítettek el. Nemcsak a szereplők METU-s
diákok, hanem a film szövege, a narráció, a forgatókönyv, a rendezés és maga a forgatás is az ő
munkájukat dicséri.

A nemzetközi hallgatók vonzása évek óta kiemelkedő szerepet tölt be a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) stratégiájában, a 2020-as nemzetközi kampány egyik fontos alappillére pedig egy hallgatók által készített videó lett. A brief elkészítésétől a szövegezésen át a szereplésig és kivitelezésig mindent lelkes önkéntesek, gyakornokok és frissdiplomások vállaltak magukra.

34 hallgató összesen 24 országból kapcsolódott be a projektbe, a narrátor egy zimbabwei nemzetközi kapcsolatok alapszakos hallgató volt, míg a videót egy végzett képalkotás alapszakos indiai hallgató forgatta és vágta. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a hallgatóink ilyen lelkesen vállalták a szereplést és a közös munkát.”- mondja Utassy Luca, az Egyetem nemzetközi marketing menedzsere. „Különösen izgalmasnak találtuk, hogy rájuk bízzuk a videó teljes koncepcióját és üzenetét is. Ebből kicsit mi is tanulhattunk, hiszen még jobban megértettük, hogyan élik meg a hallgatók a METU-s létet, mit értékelnek leginkább életük ezen időszakában.”

A videó célja nem a METU általános bemutatása, hanem sokkal inkább a nemzetközi hallgatók egyetemi élettel kapcsolatos élményein és gondolatain van a hangsúly, az ő érzéseiket kívánja közvetíteni a film. Blanár Denissza nemzetközi igazgató hozzáteszi: „Külön örültünk annak, hogy a hallgatók véleménye az egyetemista létről tükrözi a Metropolitan Egyetem által fontosnak tartott értékeket. Megjelenik benne az útkeresés, a személyes fejlődés, a kockázatvállalás és az önkifejezés fontossága is. Mindezt a METU is fontosnak tartja, és ezek az új myBRAND oktatási módszerünk alappillérei is.”

A Metropolitan nemzetközi diákjai egyben terjesztői is a videónak, nekik és a fizetett megjelenéseknek köszönhetően az imázsfilm már mindegyik kontinensre eljutott, több mint félmillióan látták a különböző közösségi média platformokon.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Source link

Comments

0 hozzászólás
0

You may also like