Home Sport Majdnem maradéktalanul – Broncos draftértékelő

Majdnem maradéktalanul – Broncos draftértékelő

by Fűzővel Kifelé!


Egyértelmű szándékkal érkezett a Broncos az idei drafra, mégpedig hogy az évek óta várt franchise irányítója mögé csapatot építsen. Ezt a tervet maradéktalanul végrehajtotta a gárda, inkább az a kérdés, hogy nem vitte-e túlzásba.

 

Drew Lock csodás évzárást produkált és a Denver szurkolói hosszú évek után végre jogosan kezdhetnek el abban reménykedni, hogy megtalálták a jövőbeli franchise irányítójukat. Ennyire még nem szabad előre szaladni, de az biztos, hogy ennél nagyobb reményeket senkihez nem lehetett kötni Peyton Manning visszavonulása óta.

 

Ennek megfelelően már a draft előtt biztosnak látszott, hogy a csapat az első körben jó eséllyel elkapóra vadászik és a három kiemelkedő prospect egyikét szeretné behúzni. A börze előtt úgy tűnt, hogy erre lehet csak akkor lesz esélyük, ha felcserélnek, aminek egy harmadik körös cetli lehetett volna az ára. Végül a draft úgy alakult, hogy az elkapók csúsztak-csúsztak és amikor a Broncos a virtuális pódiumra lépett még Jerry Jeudy és CeeDee Lamb is bent volt a kalapban. Innen már meg volt terítve az asztal a csapat számára és csak arra kellett figyelni, hogy le ne egye magát a gárda. Szerencsére Elway észnél volt és kiválasztotta Jerry Jeudyt, az Alabama elkapóját.

A cikk folytatódik!
Havi ~930 forintért több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.
Vagy légy a támogatónk további előnyökért!
Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!



Forrás

Comments

0 hozzászólás
0

You may also like