Home Sport Mennyiség helyett minőség – Saints draftértékelő

Mennyiség helyett minőség – Saints draftértékelő

by Fűzővel Kifelé!


Sok szempontból “csak a szokásos” draftot láthattuk a Saints részéről, hiszen egyáltalán nem mentek rá a mennyiségre, mindössze 3 (+1) játékost húzott a csapat, és az is megfelelt a trendeknek, hogy jövőbeli pickeket áldozott be a franchise idei húzásokért. A csapatépítési elvvel lehet vitatkozni, a kiválasztott játékosokkal már nehezebb. 

1/24 Cesar Ruiz, iOL, Michigan

Mindenkit meglepett a Saints az első választásával, hiszen a legtöbben leginkább linebackert vártak, néhányan elkapót, mégis egy olyan posztra érkezett erősítés, ahol rövid távon mindenképp megvolt a csapat. A támadófal úgy nézett ki, hogy így is simán a liga legjobbjai közt lehet 2020-ban is, azonban a Saints gondolt arra, hogy mi lesz 2021-ben. Larry Warford szerződése ugyanis év végén lejár, ráadásul ha most kivágnák, akkor fel lehetne szabadítani 7,75 millió dollárt (csere esetén 8,5 milliót). Ez az összeg pedig jól jöhet még, például ebből érkezhet veterán erősítés – vagy idén még megtartják és jövőre engedik el.

Ruiz itt a kör végén értékben simán rendben volt, a boardomon a 27. helyet foglalta el, és igazából az egyetlen top belső támadófalember volt ebben a classban. A Michigan korábbi centere atletikusságra és méretre is megüti az NFL mércéjét. Igazi erőssége a passzblokkolás, kiválóan horgonyoz le és még ha nem is az a Quenton Nelson féle domináns játékos, nagyon ritkán verik meg, mindig teszi a dolgát, sallangmentesen. Nem hibamentes persze, a technikája kicsit inkonzisztens, az egyensúlya is lehetne jobb, lehetne türelmesebb és a stuntokat sem veszi felé elég jól, de összességében bőven kezdő szintű játékos már első naptól kezdve.

A cikk folytatódik!
Havi ~930 forintért több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.
Vagy légy a támogatónk további előnyökért!
Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!



Forrás

Comments

0 hozzászólás
0

You may also like